felnőttként elértek. A szülői ház indíttatásai, lelki-szellemi háttere, feltételek nélküli, menedéket nyújtó bizalmi légköre nagymértékben meghatározza a családi fészekből kiröppent ifjú életútjának alakulását. Ezért is tiszteletre méltó, ha egy szülőpár már az óvodától kezdve alapos körültekintéssel választja ki gyermeke számára az oktatási intézményeket. Tapasztalataim szerint a szabad iskola- és óvodaválasztás ellenére a legtöbb szülő a lakóhelye szerint illetékes intézménybe íratja be gyermekét. Ennek elsősorban kényelmi okai vannak, de nyilván az a közvélekedés is megjelenik benne, miszerint csupán a középiskolától van jelentősége az iskolaválasztásnak. Míg a városi ember a választható oktatási intézmények széles skálájával találkozik, és ez döntésében elbizonytalanítja, falun különcködésnek számít, ha némely szülő esetleg egy szomszédos helység intézményét választja ki gyermeke számára. Vitán felül áll, hogy a gyermekévek a legmeghatározóbbak az ember személyiségfejlődése szempontjából. Hogyan kerülhetné tehát el a felelős szülő figyelmét az a tény, hogy a nap 6-8 órájában nem ők, hanem bizonyos pedagógusok formálják ezt a számukra oly drága személyiséget?! Úgy vélem, hogy a szülőnek nemcsak joga, de kötelessége is gyermekének harmonikus testi-lelki-szellemi fejlődése szempontjából a legoptimálisabb óvodát vagy iskolát kiválasztani. Úgyhogy őszinte szívvel bátorítom kedves levélíró testvéreimet, hogy ne adják fel, és keressék meg gyermekük számára azt az intézményt, ahol leginkább megtalálják a kívánt feltételeket fiacskájuk neveléséhez. Természetesen a legjobb akaratú és szemfüles szülővel is előfordulhat, hogy téved. Amíg előrelátóan válogatni próbál az oktatási intézmények közt, addig megcsalják érzései. Kedves levélíró testvéreim visszariadva a poroszos nevelési elvektől, a gyermekeket szinte agyonnyomó teljesítménykényszertől, a hagyományos iskolarendszer égbekiáltó hiányosságaitól, a Waldorf-pedagógiában vélik megtalálni a gyermekük számára legideálisabb nevelési módszert.

De mit is kell tudnunk a Waldorf-iskolákról? Az első ilyen iskola 1919-ben nyílt meg Stuttgartban. Nevét a Waldorf-Astoria cigarettagyárról kapta, és a gyár munkásainak szánták, hogy gyermekeiket beiskolázhassák. A Waldorf-pedagógia alapja az antropozófia. Ez a görög eredetű kifejezés emberi bölcsességet, bölcselkedést jelent, vagyis amit az ember önmagától, saját szellemi erejére támaszkodva elérni képes. E tan tulajdonképpen a teozófia egyik fajtája, megálmodója pedig dr. Rudolf Steiner (1861–1925) volt. Véleménye szerint az antropozófia egy „grandiózus, önmagában eltökélt világnézet, amely a megismerés útja”. Ez az út az ember szellemiségét a világmindenség szellemiségéhez kívánja vezetni. Az antropozófia egyik alaptanítása „karmáról” és „reinkarnációról” (újra testetöltés) beszél; azaz, hogy az ember sorozatos testetöltésekben megnyilvánuló földi sorsát a karmája (cselekedetei) határozza meg. Az antropozófia kritikai vizsgálatakor kitűnik, hogy tanítása különböző filozófiákból, vallásokból, csalóka látomások titkos, csak a „beavatott tanítványok” számára megismerhető élményeiből összegyúrt egyveleg. Ebben az egyvelegben megtalálhatóak a távol-keleti okkult praktikák, az antik misztériumkultuszok, az evolúciós elmélet tanai és a keresztény hit egyes elemei is. Steiner ugyan a Bibliát nem veti el, de úgy érvel, hogy az antropozófia tanítása mélyebb értelemmel tudja megtölteni a keresztény hittartalmat, ugyanakkor érthetővé teszi a Szentírásban leírt események valódi okait és hátterét is. Steiner azzal az igénnyel lépett fel, hogy ő hozza el a modern ember számára azt a tudást, amelyre ébredő tudatának szüksége van, és így megszabadítja attól a tehertől, hogy hinnie kelljen. A Bibliával ellentétben az „antropozófia atyja” nem tesz különbséget az emberi lélek és az Isten Lelke között; tanítása szerint Krisztus nem az Isten Fia, hanem a „magasztos Napisten”, de a kereszten elhagyta istensége, ott pusztán mint ember függött. Az antropozófia a bűn fogalmát sem használja bibliai értelemben. A steineri ember saját maga szabja meg erkölcsi határait, hiszen csak így biztosítható szabadsága. Vallásfilozófiája alapján az ember magamagát váltja meg. Ennek két útja van: az újra testet öltések során minden egyes gonosz tettét jóváteszi, és így megtisztul, vagy ha rálép a megismerés ösvényére. Ez az ösvény nem más, mint az érzelemmentesség állapota és a „szellemi érzékszervek növesztése”, amely megnyitja az ember, vagyis a „titkos tanítvány” szemét, aki megvilágosodik, és lehetőséget kap arra, hogy magasabb rendű lényekkel kapcsolatba kerüljön.

Nem szükséges magyarázni, hogy ez az út merőben más, mint Krisztus útja, hiszen ebben a